„Mintha vibrálna valamiféle szerelmes feszültség.” – Tamás Zsuzsa  Világvége alsóról és a Rókaríkatófűről mesélt nekünk

„Mintha vibrálna valamiféle szerelmes feszültség.” – Tamás Zsuzsa Világvége alsóról és a Rókaríkatófűről mesélt nekünk


RókaríkatófűÚj cikksorozatunkban egyik újdonságunk, Világvége alsó szerzőit kérdezzük meséikről. Elsőként a Kicsi Mimi-sorozat, Macskakirálylány és a Mesék a teljességhez kötetek szerzőjét, Tamás Zsuzsát kérdeztük Világvége alsóban szereplő meséjéről, a Rókaríkatófűről, mely a Rókaszemű menyecske és az Iván Cárevics és a szürke farkas ötvözeteként jött létre.

Mit szóltál a Világvége alsó ötletéhez és Kertész Edina megkereséséhez?

Amikor Edina először említette, hogy a Naphegy Kiadó egy „újramesélős” kötetet tervez, az igazat megvallva nem voltam különösebben lelkes, hiszen annyi efféle kötet létezik már. De amikor a felkérés megerősítése során kiderült, hogy magyar népmeséket kellene újragondolni, rögtön megjött a kedvem, és azt is azonnal tudtam, mit szeretnék újrafogalmazni: A rókaszemű menyecskét.

Miért éppen A rókaszemű menyecske című magyar népmese és az Iván Cárevics és a szürke farkas ötvözéséből költöttél egy harmadik mesét?

A rókaszemű menyecske régtől nagy kedvencem, csak kissé összekeveredett a fejemben az orosz Iván cárevics és a szürke farkas c. mesével, mivel valóban sok a hasonlóság közöttük. Bár először gondosan utánajártam A rókaszemű menyecske különböző változatainak, és az Iván cárevicset is újraolvastam, végül úgy döntöttem, nem bánom ezt a keveredést, sőt ebből fogok kiindulni az újraírás során.

Milyen tervek, népmesék szerepeltek még a fejedben, mielőtt megírtad volna A Rókaríkatófüvet?

A kötetbe első pillanattól A rókaszemű menyecskét gondoltam átdolgozni. Inkább csak afelől kellett döntést hoznom, mennyire hangszereljem szomorúra a mesét: el tudtam képzelni egy Pilinszky meséihez hasonlatos hangulatot, de végül ezzel nem akartam megterhelni a kisiskolás olvasóközönséget. Azt pedig maga a szöveg döntötte el, hogy a narrátor, aki az elején megszólítja a mesehallgatókat („Látjátok ezt a talpalatnyi földet, ahol állok?”), a végén nem fedi fel arcát, s nem derül ki róla, hogy ő maga a róka. Volt egy ilyen elképzelésem, még egy utolsó mondatot is dédelgettem sokáig, de írás közben kiderült, az egy utolsó utáni utolsó mondat lenne – arra pedig nincs szükség.

rókaríkatófű2Melyik népmesét hallgattad meg szívesen gyerekként?

Odavoltam az olyan mesékért, amelyekben egy testvér- vagy ikerpár útnak indul, és mielőtt elválnának útjaik, megjelölik a fát, amelyet az útelágazásnál találnak: tőrüket szúrják bele, s megállapodnak, hogy egy esztendő múltán ott találkoznak. Ha valamelyikükkel valami baj történne, életét veszítené, a tőr rozsdás lesz, más változatokban egyenesen véres. Ezek hosszú és kalandos mesék, de én mindig azt a pillanatot vártam, amikor az egyik testvér rájön, hogy a másik bajban van, és a megmentésére indul.

Miért fontosak szerinted most is a népmesék?

Könyvtárnyi szakirodalma van a népmesék „hasznosságának”. Én most azt emelném ki, hogy csodálatos képeket ad a gyermeki képzelet számára, olyanokat, amelyek máshonnan nem szerezhetők meg. Meseíróként érzem, tudom, hogy magam is ezekkel a képekkel dolgozom, de úgy, mint az anyanyelvemmel. A gondolkodásom szerves részét képezik.

Miről szól számodra A rókaríkatófű?

Ez egy beteljesületlen szerelem története. Minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy meg merjek írni egy olyan mesét, amelyik nem ér jó véget, de úgy gondoltam, mivel a való életben is akadnak ilyen történetek, bizonyára meg lehet találni a hozzá illő mesei nyelvet, és az olvasókat kárpótolhatja annak szépsége. Akár maga a szó, hogy „rókaríkatófű”. Egyébként mindig is úgy éreztem, hogy A rókaszemű menyecskében a királyfi és a róka között – mint az állatmenyasszonyos mesékben – mintha ott vibrálna valamiféle szerelmes feszültség, és úgy tartottam volna igazságosnak, ha a róka a királyfinak nyújtott sok segítség után elnyerné méltó jutalmát, vagyis visszanyerné emberi alakját, s ráadásul magáénak tudhatná a királyfi szívét is. (Tény, hogy van is olyan változata a mesének, amelyben a róka végül emberré változik, ám olyankor daliás legény lesz belőle.) Ezt a gyerekkori sejtést-vágyat ötvöztem a felnőtt tapasztalataimmal, így született A rókaríkatófű.

Mit kérdeznél a kötetben szereplő kedvenc meséd szerzőjétől?

Több kedvencem is van, de Elekes Dórához lenne egy kérdésem. Számomra nagy örömet okozott, hogy egy olyan királylányról olvashattam fel mesét a lányaimnak, aki csillagász szeretne lenni. Két kislány édesanyjaként gyakran szembesülök az igénnyel, hogy a mesék szóljanak lányokról, de úgy igazán, tehát legyenek főhőshöz méltón okosak, talpraesettek (amellett, hogy szépek), akárcsak a való életben. Ő két kisfiú anyukájaként milyen extra igényekkel találkozik, amikor mesét választanak, olvasnak együtt?

Borítófotó: Belicza László Gábor

Illusztrációk: Máray Mariann