Látványos vagy hétköznapi gesztusok adják a szeretet erejét? – interjú Molnár Krisztina Ritával, a Három csipet só szerzőjével

Látványos vagy hétköznapi gesztusok adják a szeretet erejét? – interjú Molnár Krisztina Ritával, a Három csipet só szerzőjével


Hetente jelentkező interjú-sorozatunkban egymást kérdezhetik a Világvége alsó mesegyűjtemény szerzői.  Már olvashattátok Tamás Zsuzsával, Mészöly Ágival, Varró Zsuzsival, Elekes Dórával, legutoljára pedig Gimesi Dórával készített interjúnkat, így most ő kérdez, méghozzá a Derűs hétköznapok kalendárium szerzőjétől, Molnár Krisztina Ritától!

Te mit mondanál, ha te lennél a legkisebb királylány?

Hű, ezt nagyon nehéz elképzelnem, tekintettel arra, hogy négyen nőttünk fel együtt testvérek és én vagyok a legidősebb. Sőt, a tizenegy unokatestvér közül is én vagyok az elsőszülött. De a szíve mélyén persze mindenki a legkisebb királylány, ha mesét hallgat. Mit mondanék a királynak? Hát azt, hogy „Úgy szeretlek édesapám, mint a hosszú és sötét tél után a tavasz fényeit.”

Három csipet sóMit gondoltál Kertész Edina kezdeményezéséről, amikor felkért, írj népmesét a Világvége alsóba?

Örültem a gondolatnak, annak ellenére, hogy nem minden átírást tartok jó ötletnek, mert ez a fajta szövegjáték könnyen válhat erőltetetté. De a magyar népmesékhez kapcsolódás, az archetípusokhoz való ragaszkodás úgy, hogy a jelenbe emeljük őket, tartalmas írásokat ígért. Kapaszkodási és elrugaszkodási lehetőséget – mind a kettő elsődleges jelentőségű egy mese esetében.

Miért fontos számodra A só című magyar népmese, melynek nyomán a Három csipet sót írtad?

Az egyik fiam, a ma már egyetemista Péter egyik legkedvesebb népmeséje volt A só. Így aztán többször is meséltük itthon, és ahogy az már a többször elhangzó szövegekkel megesik, egyre mélyebbre kerülnek az ember lelkében. Egy érdekesség a történettel és jelentőségével kapcsolatban: amikor múzeumpedagógusként egy török kultúrtörténeti játszóházra készültünk, Nagy Réka – egyik „játszótársam”, aki néprajz szakot is végzett – a Néprajzi Múzeum könyvtárában megtalálta A só török változatát, melyben nem királylányokat, hanem szultánfiakat állít maga elé az apjuk. Vagyis ez a példázatszerű történet vándorhistória, bekerült az idők során egymással kapcsolatba kerülő népek szájhagyományába. Nem csoda, hiszen egy alapkérdés áll a történet középpontjában. Egyszerűen megfogalmazva az, hogy mi a szeretet lényege. Látványos vagy hétköznapi gesztusok adják az erejét? A só azt is példázza, hogy milyen könnyen vezethet félre bennünket a látszat.

A mesédben egy család életének különböző állomásait mutatod be A só című meséhez kapcsolódóan. Honnan jött ez az ötlet?

A legtöbb népmese az élet meghatározó fordulópontjait mutatja be. A születést, aztán legfőképpen a párválasztás bonyodalmait. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” a legritkább esetben tárgya a meséknek, pedig a „boldogan élés” legalább annyira kalandos és bonyodalmas, mint legyőzni a sárkányt vagy kiszabadítani a királylányt. A Három csipet só a párválasztás, sőt az első gyerek megszületése után kezdi kísérni hőseit, a szülőpárt és végül a három testvért. A népmesékkel szemben nem állítja, hogy minden nehézség azonnal megoldható, de azt hiszem, arra ad reménységet, hogy vannak problémák, amik egy másik életszakaszba kerüléssel átalakulnak és megszűnnek. Legkésőbb nagypapakorunkban.

Gyerekként melyik népmese volt a kedvenced?

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony, a Világszép nádszálkisasszony, a Tündér Erzsébet és a Hollóvá változott fiúk. Utóbbit legtöbben a Grimm-testvérek mesegyűjteményéből ismerik, amit Benedek Elek fordítása révén is olvashatunk magyarul, de számos variánsa ismert az európai nép körében, így több magyar változat is ismeretes. (A nemzetközi mesekatalógus is számon tartja, méghozzá a 451. számon.)

Ki mutatta meg neked a kristályfonalas trükköt? Van más kedvenc „varázslatod” is, amit a hétköznapokban bárki otthon elő tud állítani?

Az anyukám még kislánykoromban. Ő sajnos már nagyon régen, tizenhat és fél éves korom óta nincs velem. Pedig különleges anyuka volt, azt hiszem. Rengeteg kincset készítettünk együtt: pipacsbabát, pitypangkoszorút, narancshéj-virágot, pásztortáska szárából csörgőt, vadgesztenyéből nem csak emberkéket, hanem gesztenyefotelt és asztalkát is, aztán gyufásdobozból baba-szekrényt, kávéházi szalvétából csipketerítőt, frissen fejtett tarkababból nyakláncot, de kasíroztunk léggömbből lámpaburát, varrtunk lukas pamutzokniból babzsák-babát – és közben rengeteget beszélgettünk és énekeltünk.